A Vodafone folytatja a közvetlen párbeszédet érintettjeivel, a második terület a felelős marketing volt. A projekt stratégiai és tanácsadói feladatait a Braun & Partners látja el.
A párbeszédben részt vevő szervezetek többek között jelezték, hogy hasznos
lenne nagyobb figyelmet fordítani a fogyasztói tudatosság növelésére és a
komplex szolgáltatáscsomagokkal kapcsolatos információ könnyebb megértésére. A
résztvevők támogatták, hogy a Vodafone, más országokbéli leányvállalatainak
gyakorlatához hasonlóan a fogyatékkal élők, nehezen olvasók és látók számára
külön termékeket és eszközöket fejlesszen ki, valamint felmerült annak a kérdése
is, hogy támogasson olyan átfogó iparági kutatást, amely segíti a teljesebb
ügyfél kommunikációt. Javaslat merült fel, hogy a jövőben az Önszabályozó
Reklámtestület szervezésében iparági együttműködés alakulhatna egy
mobilkommunikációs etikai kódex kidolgozására a Reklámszövetség bevonásával.
Nigel Thorpe, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok igazgatója – aki
Beck György vezérigazgató és más Vodafone vezetők mellett vett részt az
eseményen – a kerekasztal-beszélgetést így értékelte: „A Vodafone számára a
bizalom különösen fontos. Tudjuk, nem csupán azzal kell megszereznünk és
megtartanunk érintettjeink bizalmát, hogy a lehető legjobb szolgáltatást
nyújtjuk, hanem azzal is, hogy figyelemmel hallgatunk, és megpróbáljuk
érintettjeink véleményét beépíteni felelős működésünkbe. Határozott szándékunk,
hogy a párbeszédet más témákban is folytatjuk, és a dialógusokat rendszeressé
tegyük.” A Vodafone Magyarország „Érintetti párbeszéd programját” a Braun &
Partners stratégiai tanácsadó cég bonyolítja.