Közel kilencszáz előadó jelentkezett az idén a Delta Fest nagyrendezvényeire, a Hegyalja és a BalaTONE fesztiválokra, ami a tavalyi érdeklődés közel kétszeresét jelenti. Ezzel párhuzamosan a felkért előadókkal is folynak az egyeztetések.
A 891 jelentkező közül a szervezők, illetve az általuk felkért szakemberek
választják ki azt a közel kétszázat, akik fellépnek majd a július 11-e és 15-e
között megrendezendő immár nyolcadik tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztiválon,
illetve a július 18-a és 22-e közt a volt zánkai úttörővárosban sorra kerülő
BalaTONE Fesztiválon. Az idén már második alkalommal jelentkezhettek online a
zenekarok, akárcsak a nyári munkára vállalkozó diákok - az idén ők is jóval
nagyobb számban regisztráltak, mint 2006-ban. utóbbit még május közepéig
megtehetik, míg a szerencsés fellépők kiértesítése már zajlik. Mint az már megszokott 2000 óta, a Hegyalja Fesztivál erős környezetvédelmi
kötődéssel bír - így lesz ez 2007-ben is, hiszen a civil utcában és a Zöld
Színpadon a természet- és környezetvédelem, illetve az ehhez kapcsolódó közéleti
és kulturális témák kiemelt figyelmet kapnak majd. A BalaTONE fesztivál első számú üzenete a turizmus, amire a rendezvény
szlogenje is utal: Nyaralás megzenésítve. Természetesen ez igaz a világörökség
részeként jegyzett Hegyaljára is, hiszen Zánkához hasonlóan itt is adottak egy
önfeledt nyaralás feltételei: gyönyörű környezet, jó társaság, feledhetetlen
programok és megfizethető árak - ez utóbbit például az bizonyítja legékesebben,
hogy olcsóbbak lettek egyes jegyárak a még a 2006-os belépőkhöz képest is. A
Balaton északi partja és észak Magyarország leggyönyörűbb vidéke akár egy
belépővel is látogatható, ami az idei hazai palettán messze a legolcsóbb és
egyben legtartalmasabb nyári programot jelenti. Tehát: Irány
Észak!
A
külföldi sztárok közül a napokban köttetett meg a szerződés az amerikai, a
hardcore-ba a hiphop elemeit csempésző Dog Eat Dog menedzsmentjével, illetve a
breakbeat kultikus előadójával, Freq Nasty-vel, valamint a drum and bass-mágus
Dillinjával.
A szervezőket örömmel tölti el, hogy az idén nyáron a Magyar
Tenger partján rendkívül gazdag választék várja a nagyközönséget, így van ez a
fesztiválok kínálatában is. Míg a déli parton az önfeledt, könnyed szórakozás
lesz a meghatározó, az északi parton, a BalaTONE fesztiválon a fajsúlyosabb
zenék játsszák a főszerepet, mind a már említett nemzetközi, mind a hazai
fellépőket figyelembe véve. Mindehhez azonban minden igényt kielégítő feltételek
társulnak, hiszen az egykori úttörővárosban - mely jelenleg ifjúsági centrumként
működik - rendkívül kedvező infrastrukturális feltételek, például minden igényt
kielégítő szálláshelyek várják a fesztiválozókat.