A VOLT Fesztivál történetében már-már hagyománynak számít, hogy a TÁP Színház társulata évente egy-egy nagysikerű színdarabbal lepi meg a résztvevőket. A jubileumi, 15. VOLT Fesztiválra a társulat egy egész csokor előadással készül.
A korábbi évek VOLT Fesztiváljain a TÁP Színház előadásban láthattuk már
korábban többek között a nagysikerű Etchnot, a Virtuális valóságot, tavaly pedig
a Minden rossz varietét, valódi sztárparádéval a színpadon. Az ODYSSEIA című darab Homérosz idejébe repíti a nézőket, a TÁP Színházra
jellemző stílusban. A kortárs színház eszközeivel élve ezúttal is a zenéé a
főszerep. A társulat színházi kísérletei bebizonyították, hogy Homérosz
hexameterei tökéletesen simulnak a hip-hop ritmusokra. Az előadás ötvözi egy
kimeríthetetlen gazdagságú, drámai erejű, halhatatlan irodalmi mű évezredekkel
ezelőtt játszódó történetét egy olyan színházi formanyelvvel, A SZEXMACHÉK című "sztoriszínház" a TÁP Színház különleges előadása. Színház,
de valahogy mégsem az. Színház, mivel a szereplők jelmezt öltenek, a színpadon,
díszletek közt vannak jelen, de saját történeteiket mesélik el, a közönségnek,
egymásnak. A különleges hangulat megteremtésében füstölők és különböző
afrodiziákumok fogyasztása segíti a szereplőket és a közönséget egyaránt. A Budapesti Katona József Színház Kamra színházában látható, nagysikerű,
KERESŐK című előadás "csontvázverziójaként" a KERESŐK SOUND SYSTEM TALKING HEADS
egy budapesti mesét állít színpadra. A főszereplő, András, már rögtön a történet
elején különös bajba keveredik. Amikor az Eckermann kávézóban éppen felfigyel
egy lányra, odalép hozzá a Szorongás Rt. ügynöke, és közli vele: hat napja van
arra, hogy megmentse azt a lányt, különben az ügynök örökre boldogtalanná teszi,
ha a fiú nem jár sikerrel. A Keresők valóságos budapesti helyszínein (kávéház,
kisföldalatti, a város legrégebbi köztéri szobra előtti tér, magas polgári
lakásbelsők) reális és szürreális jelenetek váltakoznak, filmbejátszásokkal
tarkítva. A darab meghatározó motívumai a szeretet, szorongás, a véletlen
szerepe, és egy másik ember teljes megismerhetőségének lehetetlensége." (A
darabban megelevenedő házibuliban hallható dinamikus dalra Sarah Vaughan:
Fever, Adam Freeland remix - a rendező, Vajdai Vilmos pár éve a VOLT Fesztiválon
figyelt fel a DJ szettje során.) Ugyancsak különleges élményt ígér a VOLT Fesztiválon naponta órákon át
megtalálható TÁP Színház minisátor. A sátorban a társulat néhány perces
darabokat ad elő, az alkalmanként mindössze egyetlen fős közönség számára.
Vajdai Vilmos, a TÁP Színház rendezője, színésze és alapítója mindemellett
DJ-ként is bemutatkozik majd: DJ Reedoo a Coldcut előtt pörgeti kedvenc
lemezeit. Tavaly nagy sikert aratott a DUMASZÍNHÁZ több előadása is a VOLT Fesztiválon.
Az egyszemélyes show neves hazai mesterei ezúttal is színpadra lépnek a VOLT-on,
és önálló műsorral érkezik az eseményre BADÁR SÁNDOR is. A fesztivál nyitónapján
idén először a LAÁR POUR LAÁR TÁRSULAT is bemutatkozik a VOLT vendégeinek,
méghozzá a "Best Uff" című darabot állítják színpadra. 15. VOLT Fesztivál
melynek
segítségével ez a korántsem könnyen befogadható mű a mai kor ízlésvilágában élő,
nyitott és érzékeny néző számára érzelmileg is befogadhatóvá, átélhetővé válik.
Sopron, 2007. július 4-5-6-7.
www.volt.hu